267.

azt hiszem, 47 szál rózsát hoztál aznap haza.
anya 40 éves lett, én pedig 7.

ki gondolt akkor arra, hogy már csak 4 évünk van hátra?

talán józan voltál. talán anya könnyezett. nem értettem, hogy miért sír, ha nem szomorú.
ma már tudom, túl sokat bántottad...40 szál rózsa sem tudott helyrehozni semmit, aznap éjjel ugyanúgy veszekedtetek, mintha nem töltötte volna be fullasztó virágillat az előszobát.

268.

csodállak. mindig van elfogadható mentséged.

269.

apa meghalt, de neked csak nem kellek.

270.

csak a titkaimat akarod.
nincs bennük semmi érdekes.
ugyanolyanok, mint a tieid.

271.

az idei első hajamba akadt méh.

272.

közöd volt hozzám.

273.

amikor minden porcikáddal engem dugsz.

274.

örökre elveszett gondolat

275.

vér helyett bor.
fehér.

276.

csak sose legyél a múzsám.

277.

a miénk teljesen más.. ahogy a kretek ég.

278.

nem mondod, de minden egyes porcikád ordítja.

279.

vadmálna vagyok szelídgesztenyefa alatt.

280.

feloldoztam magam.

281.

egyre otthonosabb leszel.

282.

jobb vagy, mint a szifilisz.

283.

halk, forró hullámokba ömleni
csókolni bogyót
szeretni évet

284.

jogomban állt hallgatni, de nem tettem.

285.

az otthon fényes melege vár. a szeretet kint maradt

286.

ismerj be.
engem.

287.

ha valakinek, neked sikerül majd elzárnod magadtól.
meddig?

289.

én sem akartam odakerülni. ahogy te sem.

290.

nincs álcád. eltűnsz. tudsz. látsz. kizárni próbálsz

de én ott maradok legbelül és ezért bántani fogsz

nem is tudod, hogy ismerlek.

291.

csak kiabáld felém és minden más lesz
vagy ugyanolyan

292.

a legnagyobb.

293.

titok vagy.

294.

csak szeretném érezni, hogy létezem.

295.

érzelemszigetelt szobában bezárva ketten.

296.

sokkal többet jelentesz nekem, mintsem hogy szavakba tudjam önteni.

297.

nem vagyok benne biztos, hogy nem létezel.

298.

a tökéletességre való törekvés a józan ész halála.

299.

az utolsó, sötétségben elveszett szavaim.

300.

a csípőmre ült. belebetonozott az ágy kemény rugói közé és nyugtalan álomba kényszerített.
gyűlöllek telihold.

301.

az ízületek halk roppanása

302.

elnyel a félhomály.

303.

a lelki pusztulás torkában lebegni.

304.

te úgy meséled, hogy visszaütöttél.

305.

a gonoszság kezdete a félelem.

a megbántottság érzete pedig a kéz, amely átlök a ló túloldalára.

306.

kioktathatsz, de
azt vésd jól az eszedbe,
hogy
te már elbuktál.

307.

nem tudok mindent itt hagyni.

308.

megtaláltál és kiragadtál mindenből, ami szar volt.

309.

A gyertyaláng lassan kialszik.
Nem csendesen. Az ablakból beáradó szél tépi,
Ahogy te téptél engem minden szóval,
Amit valaha a fülembe suttogtál

310.

őszinte mosolyok tintája szakította át a szakíthatatlant

311.

mert egy gyenge nő vagyok, akinek a szíve hangosabban érez, mint az esze.

312.

magadra ítéllek.

313.

minden ráébredésem neked adnám.

314.

vésd a kevés kis agyadba: vele sosem lesz jövőd. nem tud szeretni. a saját bőrömön tapasztaltam.

315.

minden porcikámat átitattad tiszta szerelemmel.

316.

a boldogság az, amikor reggel felkelek és a te mosolyod az első amit meglátok.

317.

az utolsó tetteiddel ocsmánnyá torzítottad a gyönyörű emlékeinket.

318.

szentjánosbogarak csapódnak az ablakhoz

fényt kennek az éjszakára

319.

dicsérő szavak tapadnak elválaszthatatlanul régen elporladt virágokhoz

320.

a legnagyobb titkaimat mindig a macskám fülébe suttogom.

321.

kormos se-szavakkal dobálózol

322.

a te szarrátört szíveden is táncolni fog..de ha ez kellett, meg is érdemled
ostoba liba

323.

rezignált, monoton magány

324.

úgy félek, apa

325.

két szívverés közt mindig eszembe jutsz.
hány perc az élet?

326.

a hangja... mintha hirtelen-hideg késeket forgatnának a szívemben. utána elönt a forróság, a vér
mindig összezavarodom.

327.

emlék-ízű cigaretták homályába révedtem

328.

egy kósza csepp talált utat hajam labirintusain, majd az ajkamra ült. miközben hallhatatlan sistergéssel beépült a cserepek közé, arra gondoltam, milyen jó is lenne, ha te küldted volna, hogy szabadítson meg a kíntól, melybe önmagam száműztem.

329.

tapadós márvány-csókokkal hintette be ajkam a kemény februári tél

330.

erős köveket raktál az érzelem-fogaskerekeim közé

331.

van, hogy a barackszín a legsötétebb fekete

332.

a hiány fekete karmai véresre mardossák pitvaraim egyszerre-monotonságát

333.

minden éjjel belesüppedek a szerelembe
és ő elnyel a félhomályban

334.

otthagytalak.
gyáva vagyok.

és megfizetek érte.
igazságosnak érzem

335.

kérlek.. ha majd tudsz, bocsáss meg.
saját magam elől próbáltam elfutni és útban voltál
hibáztam
sajnálom.
nem is tudod, mennyire.

336.

eldobták a kockát, de az élére esett
tudtad, hogy így lesz.

337.

nem tudlak kitépni magamból.

338.

dzsungel az elmém, borult, gyönyörű fertő
indákkal, mocsárral határolt főterén
ciklámen vadvirág nő

339.

ott hagytam a teljes testlenyomatom az ágyadban. csak ennyit tudtam utoljára adni

de te még nem tudod, hogy ez volt az utolsó.

340.

egy nyöszörgő, félholt lélektöredék.

341.

érzed az ürességet, ami beszippant magába mindent, ami jó? emiatt telnek szürkén a napjaid.
ezt hagytam ott neked.

342.

Elegem van abból, hogy tehetetlennek tettetem magam.

343.

felületes témákról értekezni. minden vágyunk ez volt, nemde?
ki és hol baszta el?

344.

érzem, hogy Budapest kiokád magából.

345.

szeretnék egy kicsit kiszakadni a saját problémáimból és valaki máséit megélni.
de vajon miért pazarolok mindig szót és időt a lehetetlenre?

346.

miért van az, hogy hiába nevetlek ki, egy részem mindig komolyan vesz?
talán az irántad érzett, folytonos ambivalencia teszi ezt velem.
talán én teszem saját magammal.
talán könnyebb másra fogni.

347.

mindig eltalálod azt a pillanatot, amikor megingok. miért akarsz újra és újra magaddal rántani?
a magány nem indok.

348.

a legrosszabb az, hogy tudod, hogy nemsokára becsukom magam mögött az ajtót és ezek után egyik lakatos sem fog tudni segíteni rajtunk, hiába könyörgünk.

kulcs nem is volt. talán ajtó sem..

349.

ha érezni akarsz, sosem fogsz.
ha érzel, nos... ne vedd készpénznek. elillan, mint az a pillangó, amit erőszakkal akarsz rabságba ejteni.

350.

a hazugság öncélú. de mi van akkor ha saját magunknak hazudunk?

351.

rá kellett jönnöm, hogy hiába takarítom ki a lakást az utolsó porszemig.. a fejemben akkor sem lesz rend.

352.

amikor megcsókolsz, mindig felugrik bennem egy ablak, ami 48-as betűmérettel hirdeti, hogy a homokórákban is véges a szemek száma.

353.

Ketten feküdtünk a félhomályban.. talán egy kihúzható kanapén. Groteszk módon tiéd volt a Barbie-s takaró. és akkor, ott.. hazudtam neked.

354.

mi az, hogy boldog?

355.

Egy csokor sárga virággal a kezemben majd te is rám találsz?

356.

nem megy. sosem ment.

357.

a kétkedés szele csapott az arcomba. kellemesen eljátszadozott a hajammal, majd belebújt minden porcikámba.

358.

lapszélre firkált, értelmetlen szavak sokasága cseng a homályban. ez az életem.

359.

azt hiszem, egy matekdolgozat miatt ingott meg az emberekbe vetett hitem. ostobának hangzik, de így történt.

360.

az utcalámpa halvány fénye alatt megcsillant a hó. boldog születésnapot kívántál.

361.

azt hiszem, nekem is van egy Esti Kornélom. ő suttogja a neved a fülembe.

362.

hallom, amire gondolsz. le kéne szoknunk erről.
már rég végünk van, ezt te is tudod.

363.

egy lajhármaki vajon hány fánkot tud megenni?

364.

hány tévképzet ül az ablakban? nézd meg te. sötét van.

365.

Az élet mindig in medias res, sosem egyszer volt..